Drága Lay!

Senkinek sem merném ezt elmondani, de te egy különleges személy vagy, és a hatodik érzékem azt súgja, meg fogsz érteni. Nem találkozhatunk többé, de azt akarom, hogy tudd, ez nem a te hibád. Csodás táncos és oktató vagy, nagyon szívesen tanulnék tőled, de el kell mennem egy olyan helyre, ahonnan nincs visszaút. Ha tehetném, magammal vinnélek, de ezen a helyen az emberek nem tudnának életben maradni. Más vagyok, mint te, más, mint bárki, akit ismersz, és te vagy az egyetlen, aki miatt én is emberré szerettem volna válni. Az utunk másfelé vezet, de ígérem, minden karácsonykor meg foglak látogatni. Nem láthatsz majd engem, de ha hiszel, ha sosem adod fel a hited, tudni fogod, hogy ott vagyok melletted. Talán most azt gondolod, hogy egy ostoba kölyök sorai ezek, aki még arra se vette a bátorságot, hogy személyesen búcsúzzon el tőled, de ismersz, nehezen tudom kifejezni az érzelmeimet, és úgy gondoltam, levélben jobban fog menni a fogalmazás. Kérlek, vigyázz Vivire, és mindig emlékezz rám, mert én soha nem foglak elfeledni téged. Lehet, hogy rosszul mutattam ki, de a legjobb barátommá váltál, és mindig az is maradsz. Őrizd meg a mosolyomat!

Sehun

Yixing századjára olvasta el a levelet, aminek a betűi egyre jobban elmosódtak a szemei előtt, mert a papír már nehezen bírta elviselni a tengernyi könnycseppet. Sosem sírt, mert Sehun nem örült volna annak, ha szomorkodott volna, de amikor elővette a tőle kapott üzenetet, nem tudott ellenállni a bensőjében szunnyadó bánatnak. Mostanában egyre ritkábban akadt a kezébe a kissé kuszán írt szöveg, de ezen a napon nem szabadott volna felidegesítenie magát. Az élete fordulóponthoz érkezett, és lezárni készült azt az időszakot, amikor hitt a csodák beteljesülésében. A szavak valódi értelmét nem sikerült megfejtenie, hiába olvasta el kezdetekben tízszer naponta. Mindenesetre amióta megismerte Sehunt, különös érzés fogta el, amikor a szemébe nézett, és e miatt nem kételkedett abban, hogy egy olyan helyre szólította az élet, ahonnan nem tudja felhívni őt vagy e-mailt írni neki. Senkinek sem beszélt erről, mert amúgy is kívülállónak tartották az iskolában, csak a kutyájának hozta fel esténként a témát, aki heves farok csóválásba kezdett, amint meghallotta Sehun nevét. Amikor először olvasta a sorokat, Sehunék lakásában lelt rá a reggel, és annak padlóján tört rá egy olyan egész testét rázó sírógörcs, aminek azt hitte, sosem lesz vége. Egyedül maradt egy olyan lakásban, ami nem volt az övé, mégis otthonának tartotta arra a rövid időre, amit benne tölthetett. Amikor valamennyire összeszedte magát, gondosan bezárta az ajtót, és a kulcsot a lábtörlő alá rejtette. Biztos volt benne, hogy üresen fog árválkodni, amíg nem talál új lakókra, és a történtek után messzire elkerülte a környéket. A fájdalmán csak Vivi osztozott vele, hiszen Sehunt is gazdájaként szerette, és Yixing néha úgy érezte, hogy a kutya jobban hiányolja a fiút, mint ő. Vivi volt az egyetlen, aki megértette, min megy keresztül, ezért egy darabig senkivel sem volt hajlandó szóba állni. Aztán az édesanyja bemutatott neki egy terapeutát, akinek a módszerei reményt adtak arra, hogy teljesen meggyógyuljon a sérült lába, és így profi táncossá válhasson. Annak idején elutasított mindenféle gyógymódot, mert nem hitt egyikben sem, de ezúttal elfogadta a kínálkozó lehetőséget. Sehun azt akarná, hogy próbáljam meg, gondolta, ráadásul legalább a figyelmét is lekötötték az elvégzendő gyakorlatok.

Arra azonban nem számított, hogy a terapeuta, aki kezdő volt a szakmában, és csak pár évvel volt idősebb nála, szintén a saját neméhez vonzódik, pontosabban szólva magához Yixinghez. Amikor ezt felfedezte, abba akarta hagyni a kezelést, de olyan jól haladt a javulás útján, hogy nem okozhatott csalódást a szüleinek, és… Sehunnak sem. Amikor a férfi vacsorázni hívta, igent mondott, mert úgy gondolta, ennyit igazán megtehet a fáradozásáért cserébe. Amikor a vacsora után megcsókolta őt, a túlzott alkoholfogyasztásnak köszönhetően még tetszett is neki a dolog, de később megbánta, hogy nem Sehuntól kapta az első csókját. Járni kezdtek, mert úgy érezte, amíg a férfi társaságát élvezi, nem annyira depressziós, de minden intimebb pillanatban azt kívánta, bárcsak mással élhetné át az új élményeket. Karácsony közeledtével nem bírta tovább, és szakított a párjával, mert nem akarta, hogy Sehun valaki más oldalán lássa, amikor eljön meglátogatni őt. Yixing nem látta Sehunt, de érzékelte, hogy ott van. Vivi őrült módjára rohangált egy láthatatlan pont és közte, ezért arra a következtetésre jutott, hogy a kutya látja azt, amit ő nem. A semmire mosolygott, és nem érdekelte, ha valaki észreveszi, és bolondnak nézi emiatt. Aztán mesélni kezdett. A kapcsolatán kívül mindent elmondott Sehunnak, de amikor a monológja végére ért, már ő is megkérdőjelezte saját épelméjűségét.

A következő évben Yixing újra járni kezdett egy fiúval, akit újra dobott karácsony előtt, és úgy tűnt, képtelen kiszállni ebből a mókuskerékből. Az évek alatt négy hosszabb távú kapcsolata volt, és három olyan, aminél pár nap után rájött, hogy inkább egyedül van, mint rossz társaságban. Az egykori terápia sikeresnek bizonyult, ami abban nyilvánult meg, hogy néhány hónapja megnyithatta saját tánciskoláját. A Lay’s Dream tanulói elsősorban gyerekek voltak, de egyre inkább kezdett népszerűvé válni a saját korosztálya körében is. Yixing egyik álma valóra vált, de továbbra sem tudott megfeledkezni a másikról, legalábbis mostanáig.

Első tanítványai egyike egy kamaszlány volt, akit a bátyja vitt el az órákra. A fiú kezdettől fogva szimpatikus volt Yixingnek, és hamarosan arra lett figyelmes, hogy a srác a húga mellé állva próbálja elsajátítani az általa mutatott lépéseket. Yifan szintén kínai volt, ezért amikor beszélgettek, az anyanyelvüket használták, ami tetszett Yixingnek, de nem ezzel vette őt le végleg a lábáról. Ő volt az első, akinek a jelenlétében teljesen megfeledkezett Sehunról, és úgy érezte, eljött a továbblépés ideje. Idén nem fogja eljátszani azt, amit az előző karácsonyok alkalmával, sőt, be fogja mutatni a családjának Yifant. Az izgatott készülődés után várakozón ácsorgott a klub előtt, ahova együtt érkeztek volna, de mivel a barátja többszöri hívására sem válaszolt, nélküle indult el. Amíg várt, végigfürkészte a tömeget, és megállt benne az ütő, amikor a tekintete Yifanra tévedt, aki éppen egy másik fiút próbált lekapni. A srác mozdulataiból látszott, hogy nincs ínyére a dolog, szabadulni akart, de Yifan erőszakkal szorította magához, és készen állt arra, hogy a fiú beleegyezése nélkül vegye el azt, amit akar. Yixing alig tért magához a sokkhatás alól, amikor feléjük indult. Az a pasi, akivel végre új életet kezdhetett volna, megcsalni készült őt, ráadásul egy olyan valakivel, aki nem volt partner a dologban. Vele mindig kedvesen bánt, elképzelni sem tudta, hogy van egy sötét oldala is. A sokk azonban ezerszeresére nőtt benne, amikor közelebb érve meglátta a barátja prédájának arcát. A döbbenettől lecövekelt, és hol Yifan őrülettől eltorzult vonásait tanulmányozta, hol a halálra rémült Sehun tekintetébe mélyedt. Amikor Yifan észrevette, hogy Yixing csupán egy méterre áll tőle, elengedte az áldozatát, és fittyet sem hányva rá, magyarázkodni kezdett, de Yixing nem hallotta a bocsánatkérő szavakat. Sehunt nézte, aki továbbra is megszeppenve a falhoz lapult, és akinek a felbukkanása egy csapásra kitörölte belőle azt, amit valaha Yifan iránt érzett. Egyébként sem valószínű, hogy megbocsátotta volna, hogy a barátja meg akarta csalni, de így minden más értelmet kapott. Yifant elküldte a francba, aki annyira meglepődött azon, hogy ilyen dühösnek látja a mindig bűbájos Yixinget, hogy nem is próbált ellenkezni. Yixing lassan odasétált Sehunhoz, és a kezét nyújtotta felé.

– Tudtam, hogy vissza fogsz jönni… – suttogta megbabonázva, de gyorsan észbe kapott, és hozzátette: – Persze nem miattam, hanem Vivi miatt. Nagyon hiányoztál neki. – Yixing mellkasát szétfeszítették a ki nem mondott szavak. El akarta mondani, hogy neki is borzasztóan hiányzott, magához akarta szorítani, végre megcsókolni azt, akit mindvégig szeretett volna, de tisztában volt azzal, hogy ennek még nincs itt az ideje. Sehun alapból egy lassú víz, partot mos típusú ember volt, ráadásul most vált majdnem erőszak áldozatává, természetes, hogy nem fogja a nyakába vetni magát. De Yixing szerencsére híres volt a türelméről, és ha addig tudott várni, amíg a fiú nem volt mellette, ezután száz évet is vár, ha kell. Kézen fogva léptek ki az éjszakába, ahol nyugodtabban tudtak beszélgetni, távol a klub zajától.

– Nem haragszol rám? Muszáj mindig ilyen kedvesnek lenned? Nem szeretnél hozzám vágni egy hajszárítót? Vagy legalább pofozz fel… – kezdte halkan Sehun.

– Ha ez minden vágyad, teljesíthetem, de előtte… – Yixing remélte, hogy ezzel nem lépi át azt a bizonyos határt, és szorosan magához ölelte a fiút. Sehun először ledermedt, de a percek múlásával felengedett, és végül nemcsak ellazult Yixing karjaiban, hanem ugyanolyan erősen ölelt vissza. Yixing egyszerre szeretett volna nevetni és sírni, a széltől is megóvni Sehunt, de közben olyan vadul szeretkezni vele… Na, várjunk csak! Addig még nagyon hosszú és kihívásokkal teli út vezet. Különben meg Sehun világosan fogalmazott a levelében; a legjobb barátjának nevezte, semmi másnak. Ez is egy baráti ölelés, nem kell többet belemagyarázni.

– Nem félsz tőlem? – mormolta Sehun a nyakába, amíg ő ütemesen simogatta a hátát.

– Csak attól félek, hogy megint el fogsz menni – vallotta be Yixing a távolba révedve.

– Nem fogok elmenni – jelentette ki határozottan Sehun, és egy cuppanós puszit nyomott az arcára. Istenem! Többet nem mosok arcot! Yixing szégyellte magát a tini lányokat felülmúló reakciója miatt, de ez az apró tett többet jelentett neki, mint az összes eddig kapott csókja.

Először történt meg Sehunnal, hogy nem tudott aludni. A nappaliban ülve bámulta a tévét, és az is szokatlan volt, hogy fogalma sem volt arról, mi történik a filmben, amit elvileg nézett. A testvéreivel ellentétben ő nem kereste fel Yixinget, amint a Földre ért, csupán ki akart kapcsolódni, azért ment el arra a szórakozóhelyre. Álmában sem gondolta volna, hogy találkozni fognak, pedig nem ódzkodott a viszontlátás lehetőségétől, de még nem állt készen rá. Időre volt szüksége, hogy feldolgozza a Jonginnal kapcsolatos érzéseit, amik ezen az estén dupla akkora súlyú teherként nehezedtek a vállára. Hiányzott neki minden nap, minden órájában, és sokszor nem tudta elképzelni, hogy volt képes ott hagyni őt. Az a fájdalom, ami akkor hasított belé, amikor Santa Myeon közölte, Jongin nem jöhet velük, azóta sem múlt el, ahogy az utolsó együtt töltött pillanatok kísértése sem csillapodott.

– A többiek visszamehetnek a Földre, és ezentúl ott élhetnek a szerelmeikkel – közölte nyugalmat erőltetve magára Sehun azon az ominózus napon.

– És te nem mehetsz? – kíváncsiskodott Jongin, mialatt Sehun tincseivel játszott.

– Én nem vagyok szerelmes, úgyhogy mi értelme lenne? Különben sem hagynálak itt.

– Sehun… Jobban ismerlek saját magadnál, és lehet, hogy magadat be tudod csapni, de engem nem. Tudtad, hogy néha Yixing nevét motyogod félálomban? És amikor róla mesélsz, teljesen megváltozik az arcod. Nem tudom, szerelmes vagy-e belé, mert én… nem ismerem azt az érzést, de az biztos, hogy jó hatással volt rád, és hogy hiányzik neked.

– De ha elmegyek, akkor te fogsz hiányozni. És mi lesz veled itt egyedül?

– Ugyan, miért lennék egyedül? Itt van Santa Myeon, meg a több száz manó társunk – mosolygott Jongin, de a mosolya annyira üresnek hatott, nem volt olyan szemet kápráztató, mint azelőtt. Sehun elhatározta, hogy visszatér a Földre, de nem a saját boldogsága vezérelte, hanem az, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megváltoztassa Jongin sorsát. Nem volt terve, nem kért senkitől segítséget, de addig nem nyugodhatott, amíg ő boldogtalan volt. Sehun úgy érezte, számára lehetett volna Jongin a boldogság, de ez fordítva nem volt igaz, ezért sem maradt mellette. Neki másra volt szüksége, és mivel annyira szerette, el kellett engednie, meg kellett adnia számára az esélyt, hogy azzal a másikkal legyen. Ennek a kivitelezése sok fejfájásba fog kerülni, de Jonginért mindenre képes volt. Mielőtt azonban végső búcsút vettek volna egymástól, Sehun magához húzta Jongint, és megtette azt, amiről régóta álmodozott. Több száz évnyi létezés után először csókolózott, és nem bánta, hogy ezt manó formájában tette, mert mindent ugyanolyan intenzíven érzékelt, mintha ember lett volna. A manók nem érezhettek, amíg SM Townban tartózkodtak, az ő lábai mégis megremegtek, a szíve versenyre kelt az idővel, ami a közelgő indulását sürgette, érezte Jongin meglepettségét, ami hirtelen szenvedélybe fordult át, egy útnak induló könnycseppet a szeméből, ami Sehun szívében vert gyökeret, hogy ott továbbélve emlékeztesse első és egyben utolsó csókjuk csodájára. Sehun egyszerre akart menni és maradni, addig csókolni Jongint, amíg az ő emlékei is kitörlődnek, hogy tiszta lappal kezdhessenek mindent. – Légy boldog helyettem is – kérte Jongin, mielőtt elengedte tétovázó barátját.

Sehun nem teljesíthette Jongin kérését addig, amíg őt nem látta boldognak. Yixing ölelésébe veszve azonban először érezte úgy, hogy jól döntött, amikor a Földet választotta. Megrészegítette az a mámorító illat, amit nem tudott megnevezni, de amire talán az „olyan Yixinges” volt a leghelyesebb kifejezés. Szomorú lett, amikor a fiú azt hitte, csak a kutya miatt jött vissza, de nem találta a megfelelő szavakat arra, hogy a tudtára adja, milyen fontos számára. Megmentette attól, aki rá támadt, és egyszer talán képes lesz megmenteni a kétségek fojtogató hálójából is. Sehun abban is különbözött a testvéreitől, hogy amíg ők tudatosan kerülték a kiválasztottjaikat az elmúlt évek során, ő minden pillanatot kihasznált, amíg a Földön lehetett. Yixing nem látta őt, de mivel ismerte a furcsaságait, biztos volt benne, hogy érzi a jelenlétét. Amikor a fiú a kutyája bundáját simogatta, Sehun a kezére helyezte az övét, és Yixing mosolya bizonyította a feltételezését. Amikor pedig mesélni kezdett neki, mindent megadott volna azért, ha együtt élhették volna át az élményeket. Ő is mosolygott, bár ezt a fiú nem láthatta, és búcsúzásul mindig arcon csókolta. Yixing azt hiszi, ma este tett ilyet először, de mennyire téved! Azt kérte tőle az elválásukkor, hogy randizzon vele a következő évben, és Sehun szerette volna teljesíteni a kívánságát a tőle telhető legjobb módon.

Jelenleg a két élet peremén egyensúlyozott; szíve egy darabja SM Townba szólította, másik része pedig ismeretlen érzéseket kezdett táplálni Yixing iránt. Lehet valaki egyszerre két személybe szerelmes? Biztos lehet, na de miért pont vele történik ilyen, amikor mindenki azt gondolja róla, hogy nincsenek is érzései? Fej vagy írás? Ha feldobna egy érmét, az biztosan az élén egyensúlyozva állna meg, további kétségek közt hagyva őt. A válasz még túl mélyen élt benne ahhoz, hogy meglássa a szívébe vésett nevet.

– Tudjuk, hogy beszéltél Kyungsoo-val, hogy tisztára mosd előtte Jongin nevét. Ez nagyon kedves tőled, de nem foglalkoznál egy kicsit a saját életeddel is? – kérdezte Minseok másnap reggel. Sehun kényelmetlenül érezte magát, mert a bátyjai úgy ültek vele szemben, mintha egy kihallgatáson lettek volna. Még Baekhyun is komolynak tűnt, ami igazán megrémítette.

– Ha Sehun nem megy Yixinghez, akkor mi hozzuk ide neki a fent említett személyt, mert újra nevetni akarunk látni, és mert szeretünk! – jelentette ki Baekhyun, miután Minseok a hosszantartó mondanivalója végére ért. Sehun lerázta magáról az őt ölelgető karokat, ugyanakkor örömmel járták át Baekhyun szavai, mert kishitűsége révén mindig azt hitte, hogy nem népszerű a testvérei szemében. Aztán értelmezni kezdte, amit a fiú mondott, és majdnem lefordult a székről, amikor megszólalt a csengő. Ezek komolyan idehívták Yixinget?

Sehun az ajtóhoz akart sietni, hogy megakadályozza a vulkán várható kitörését, de Baekhyun a helyén tartotta, amíg Minseok nyájasan fogadta a vendéget. Yixing vidáman bemutatkozott a többieknek, Sehun pedig csak egy biccentést eresztett meg felé, mert nem volt hajlandó mások előtt megölelni. Zavartan fészkelődött, legszívesebben bezárkózott volna a szobájába, de nem hagyhatta magára a fiút. Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben zajlik, étellel, itallal kínálták, és kedves bájcsevegést kezdeményeztek a semmiről, de Sehun félelmei bebizonyosodtak, amikor a testvérei átlényegültek szülő szerepbe, vagy inkább bíróvá váltak.

– Mik a terveid a jövőre nézve? Sok kapcsolatod volt már? Mit tennél, ha Sehun bajba kerülne? Szerinted, Sehun helyesebb nálam? Miért ért véget az utolsó kapcsolatod? Ha választanod kéne Sehun és Rain közt, melyiket választanád? Mit érzel pontosan Sehun iránt?

– Elég! Yixing és én most elmegyünk randizni! – kiáltott fel Sehun, és már rajta is volt a kabátja. Yixing készségesen válaszolgatott a felváltva elhangzott kérdésekre, de Sehun az utolsóra nem akarta hallani a választ, mert anélkül tudta, mi lenne az, hogy a fiú kimondta volna. Amíg nem volt száz százalékosan biztos a saját érzelmeiben, nem halhatta Yixing válaszát hangosan kimondva. Baekhyun arcán diadalittas vigyor terült el, mintha az egész játék arra ment volna ki, hogy az idegesítő témák Yixing karjaiba kergessék. – Ne haragudj a viselkedésük miatt! – szabadkozott Sehun kiérve a lakásból.

– Miért haragudnék? Én nagyon jól szórakoztam. – Persze, hiszen Yixing soha, semmin nem húzza fel magát… – Viszont nem kell randiznod velem. Tudom, hogy csak azért mondtad, hogy lekoptathasd őket, amúgy a gondolatától is kiráz a hideg. Lógjunk együtt, nem kell semmilyen címkét aggatni rá. – Sehun hajlott arra, hogy végre hivatalos keretek közt töltsék együtt az időt, bár az tény, hogy a menekülés hajszolta bele. Nem tudta mire vélni Yixing reakcióját, de hálás volt neki azért, hogy nem erőlteti rá a dolgokat. Korán volt még, úgyhogy az egész nap előttük állt, amit majd meg kell köszönnie a tesóinak, mert ha ők nem avatkoztak volna közbe, akkor szokásához híven a négy fal közt kuksolt volna a laptopja társaságában.

Első útjuk egy fodrászatba vezetett, mert Sehun eltökélte, hogy szivárványszínűre festeti a haját. A hazájában az egyhangú fehérség uralta a mindenséget, nemcsak a hó miatt, a ruháik sem pompázhattak különböző színárnyalatokban. A szalonba lépve Sehun rögtön visszafordult volna, ugyanis az egyik fodrász srác majdnem fellökte, amikor Yixinghez rohant. Az egész hely zengett az affektálós beszédstílusától, amitől előbb tépte volna ki a haját, minthogy befestesse. De nem volt menekvés, a pasas lenyomta őt az előtte lévő székre.

– Lay drágám, nem is tudtam, hogy új szerzeményed van! Nagyon kis cuki, bár a fiúk terén mindig is jó ízlésed volt. Tavaly velem kavart egy ideig, mesélte? – Sehun nem állt szóba a fickóval, és teljesen kiakadt azon, hogy Laynek szólította Yixinget. Azt a nevet ő adta neki! És hogy járhatott egy ilyen alakkal? A nyálgép meg ő tűz és víz voltak; hogy lehetséges az, hogy Yixingnek két ennyire különböző ember bejöjjön? Ő már két perc elteltével vakarózni kezdett a stílusától, és szörnyen érezte magát attól, hogy a keze a haját érinti.

– Nem vagyunk együtt – jelentette ki Yixing, és Sehun a tükörben látta, hogy felcsillant a srác szeme. Persze, biztos rástartol Layre, most, hogy kiderült, szabad préda. De ő nem fogja ezt végignézni! Miért is nem kérte meg Baekhyunt, hogy fesse be a haját? Ő ért az ilyesmihez.

– Akkor az enyém lehet? Nemcsak az ollóval bánok ám jól, cukorfalat. A kezemet arra teremtették, hogy boldogságot okozzak az embereknek minden téren. Fél óra, és lejár a munkaidőm. Utána szívesen megmutatom neked, hogy mivel vettem le Lay cicát a lábáról. – Amikor Sehun felpattant, felrúgott egy útjában álló kukát, és nem törődve azzal, hogy a fólia csíkok még ott virítanak a fején, rohamléptekben hagyta el a poklot. Yixing nevetése hangzott fel mögötte, aki arra kérte, hogy lassítson, de nem volt kedve a jó pofizáshoz. A fejére húzta a sapkáját, és egyenesen haza indult, de meglepetésére Yixing utolérte, és megfogta a karját.

– Amikor kavartunk, még csak tanult, fogalmam sem volt róla, hogy itt dolgozik. Gyere, hadd tegyem jóvá! – Yixing egy teabárba vezette, ami jó ötlet volt, mert azon a kis távon is majd’ megfagyott. Odabent kellemes meleg fogadta őket, és Sehun belemerült az itallap tanulmányozásába, mert nem tudott dönteni a sokféle íz közül. A helyiségben kavargó illat és nyugodt atmoszféra teljesen ellazította, szinte egy másik dimenzióba repítette, ahonnan Yixing hangja rántotta vissza, aki azonban nem hozzá beszélt. Sehun kinyitotta a szemét, és a pincérrel találta szemben magát, aki olyan szemeket meresztett Yixingre, amitől ő jött zavarba. Akár le is léphetnék, hogy nyugodtan flörtöljenek egymással.

– Emlékszel, amikor még együtt teázgattunk? Ezerszer megbántam már, hogy olyan könnyen elengedtelek. – Szóval ezt a barmot is ismeri! Sehun nem rendelt semmit, mert felfordult a gyomra a perceken át tartó bájolgástól, de Yixing figyelmen kívül hagyva a durcizását, kért neki egy olyat, amilyet ő is ivott. Sehun morcosan meredt a bögrére, érintetlenül hagyva azt.

– Nem fogom meginni! Biztos vagyok benne, hogy megmérgezte, hogy ne legyek neki útban!

Yixing hosszas kérlelésére Sehun beleegyezett, abba, hogy menjenek el korcsolyázni. Annak ellenére mondott igent, hogy sosem próbálta még ki ezt a sportágat, ahogy mást sem, de ha túl korán ment volna haza, hallgathatta volna a többiek papolását, úgyhogy két rossz közül a jégpályát választotta. Utálta a telet, a havat, a jeget, sokkal inkább terpeszkedett volna egy forró nyári napon a tengerparton egy koktéllal a kezében és egy szalmakalappal a fején. Na jó, a kalapot talán mellőzné, de az tuti, hogy a szemét nem venné le Yixingről, miután naptejjel jól bekenné enyhén lebarnult bőrét. A keze talán be sem érné annyival, hogy csak a hátára vigye fel a krémet… Sehun gondolatban fejbe vágta magát, miközben a korcsolyát csatolta fel a lábára. Hogy fantáziálhat a félmeztelen Yixingről, és miért találja olyan vonzónak azt az opciót, hogy az ő ujjai hűsítenék le a fiú felforrósodott bőrét? Vajon Yixing is szokott ilyenekre gondolni? Saját magának feltett kérdésére a válasz egyértelmű igen volt, de most az előtte álló kihívásra kellett koncentrálnia, úgyhogy egy időre félretette a dolgot. Yixing a jégre segítette, és folyamatosan instrukciókkal látta el. Sehun görcsösen kapaszkodott a kezébe, és minden erejével azon volt, hogy két lábon maradjon, mert különben a fiút is magával rántaná. Kezdett belejönni, kezdte elfelejteni, hogy hideg van, és hogy nemrég még nem is merészkedett volna fel a jégre. Valójában nem is a korcsolyázást élvezte, hanem azt, hogy Yixing szája be sem állt közben; ha nem beszélt, akkor a hangszórókból dübörgő dalokat énekelte túl. De egyszer minden jó véget ér, és ebben a mesében a gonosz szörny egy újabb ex képében érkezett meg. Odamanőverezett melléjük, és hasonló áradozásba kezdett, mint a teázós pasi. Amikor belekarolt Yixing szabadon lévő karjába, Sehunnak végleg elege lett, és ügyetlenül a pálya széléhez bukdácsolt. A palánkhoz támaszkodva nézte, ahogy a páros olyan összhangban és olyan könnyedén siklott a jégen, mint egy lágy tavaszi fuvallat, ami a búzamezőket cirógatja. Sehun fejbőrét hirtelen csípni kezdte a le nem mosott hajfesték, a lábát nyomta a korcsolya, éhes volt, a keze pedig fázott Yixing érintése nélkül. Elhatározta, hogy elhagyja a jeget, de ahelyett, hogy a palánkba kapaszkodva jutott volna el a céljáig, vakmerően a pálya közepe felé tartott. Folyamatosan a lába elé fókuszált, de egy óvatlan pillanatban felnézett, pont akkor, amikor a ki tudja hányadik ex Yixing felé hajolt. Sehun megingott, és nem tudta tovább kontrollálni az egyensúlyát. Ami még ennél is rosszabb volt, hogy egy kislány száguldott felé, aki nem úgy tűnt, mintha meg tudna állni, de az utolsó lélekjelenlétével sikerült balra hasítania, így épphogy kikerülte a gyereket, de az esést semmiképpen nem tudta kivédeni.

– Hé, jól vagy? Miért nem vártad meg, amíg visszaérek? Amúgy… meg akart csókolni, de gondolom, azt nem láttad, hogy én elutasítottam. Olyan buta vagy, amiért féltékenykedsz. – Sehun könnyezett a fájdalomtól, ami minden tagját gyötörte. Nehogy már Yixing azt higgye, hogy miatta sír! A fiú nagy nehezen felállította, aztán letámogatta a jégről, és most a karjaiban tartva duruzsolt a fülébe. Sehun a pokolba kívánta az egész napot minden szereplőjével együtt, és semmi másra nem vágyott, mint egy kiadós, nyugtató alvásra.

–  Na, hogy ment? – kérdezte Minseok és Baekhyun kórusban az ajtóban állva. Ezek végig itt vártak? Yixinghez sem szólt hazafelé, most is csak átmenetileg függesztette fel a némaságát.

– Szarul! Bővebben: über szarul! És kérlek, ne zavarjatok legalább huszonnégy órán át!

Néhány nappal később Sehun Yixing házában találta magát, mert némi duzzogás után elvonási tüneteket produkált, amit a fiú hiánya idézett elő. Kimozdulni nem akart, mert szentül hitte, akárhova mennének, Yixing exek potyognának az égből. Kellemesen elvoltak otthon: játszottak Vivivel, Yixing megmutatta neki a legújabb koreográfiáit, társasoztak… Sehun már épp haza indult volna, amikor egy nem várt hóvihar csapott le a városra. Képtelenség volt ilyen időben az utcára merészkedni, ezért kénytelen volt Yixing házában tölteni az éjszakát, amire az első reakciója az volt, hogy inkább átmegy a szomszédba.

– Most mit akadsz ki? Gyerekkorunkban is aludtunk már együtt, mégsem rontottalak meg.

– Jó lenne, ha továbbra is visszafognád magad, mert egy év híján még mindig kiskorú vagyok.

– Na és melyik időszámítás szerint? Amúgy meg kinőttem az alvajárást, úgyhogy ne aggódj!

Sehun álmatlanul bámulta a plafont, és azt kívánta, egy éjszakára bárcsak újra járkálni kezdene Yixing, hogy végül mellette kössön ki. A ház ugyanolyan volt, a berendezés sem változott, mégsem tudta lehunyni a szemét, mert hiányolta a lazán átvetett karokat a testén, az egyenletes szuszogást a füle mellett, és talán magát még jobban meglepte, mint a fiút, amikor bemászott mellé. Yixing automatikusan átölelte őt félálomban, és a mellkasára hajtotta a fejét.

– Azt hiszem, azért múlt el az alvajárásod, mert átszállt rám – súgta Sehun, mielőtt a fiú elaludt. Ő továbbra sem tudott átjutni az álmok birodalmába, a havazást bámulta az ablakon keresztül. Azon az éjszakán valami megváltozott benne. Ahogy egyre több hópehely hullott alá, annál inkább felolvadt a jégpáncél, ami a szívét borította. Mielőtt visszajött volna a Földre, szándékosan fagyasztotta le, mert nem akart még egyszer szerelembe esni. Eddig a szerelem a szenvedéssel volt egyenlő számára, és a múlttal együtt a szenvedést is maga mögött akarta hagyni. Azt hitte, menni fog, hogy ezután a szíve csak azért fog dobogni, hogy jelezze, életben van, nem pedig egy más valakiért. Hogy is gondolhatta, hogy képes lesz ellenállni, amikor Yixing maga volt a megtestesült napfény, amelynek kitartó sugarai nem adták fel a harcot, amíg a jég alá nem hatoltak, így elérve hozzá. Régebben Sehun morcosan nézte volna végig a hóesést, de azt is kezdte megkedvelni, mert a nélkül nem ragadt volna itt, és további napok vesztek volna kárba. Annyira más volt ez az érzés, mint amit azelőtt tapasztalt. Jongint létezése első pillanatától kezdve ismerte; ő volt a végső mentsvára, a biztonságot jelentő pont, ez az új felfedezés viszont izgatottsággal járta át, energiát pumpált a vérébe, aminek köszönhetően az éjszaka közepén kiugrott volna az ágyból, hogy világgá kürtölje, mit érez. Azt akarta, hogy mindenki tudja, hogy mindenki vele örüljön.

– Szeretnélek megkérni valamire, de tudom, hogy ki fogsz akadni, úgyhogy eddig nem mertem felhozni. Gyere el velem Kínába, és hadd mutassalak be a családomnak úgy, mint a pasimat. A nagymamám már elég idős, nincs sok ideje hátra, és folyton azon aggódik, hogy nem fogok magamnak társat találni. Azt szeretném, ha megnyugodna, mielőtt… tudod…

– Kínában is vannak exeid? Mert akkor nem megyek! Ellenkező esetben számíthatsz rám. – Yixing furcsállta, hogy Sehun rezzenéstelen arccal mondott igent, és nem kellett győzködnie.

– Tudják, hogy meleg vagyok, szóval ebből nem lesz probléma, csak azt szeretnék, hogy ne legyek egyedül. Azokat, akikkel eddig jártam, nem ismerték. Yifant akartam nekik bemutatni idén… – Sehun már tudta, hogy mit jelent az, hogy meleg, mert az internetes böngészések alkalmával néha olyan oldalakra tévedt, amiken elég sok mindent látott. Visszagondolva, amikor ezeket a videókat nézte, sosem Jongin jutott eszébe, hanem Yixinggel képzelte el azt, hogy hasonló dolgokat művelnek. Sehun a mosogatóba helyezte a reggelizős táljukat, hogy hátat fordítva Yixingnek ne kelljen a szemébe néznie.

– Megbántad, hogy szakítottál Yifannal? Én… igazán nem akartam bezavarni a képbe.

– Ugyan már! Nem voltam szerelmes belé, ahogy a többiekbe sem. Na és te? Volt valakid?

– Voltam már szerelmes, de… ő mást választott, én meg hoppon maradtam.

Yixing mindig is érezte, hogy Sehun reménytelenül szerelmes valakibe, ezért hárítja folyton a közeledését. Nem arról volt szó, hogy a lányokhoz vonzódott, és ezért utasította el, hanem mert mást szeretett, és ez még rosszabb volt. A repülőn ülve Kína felé csalódottan bámult maga elé, amíg Sehun kisgyerek módjára élvezte az utazást, mivel még sosem ült repülőn. Yixing nem szeretett utazni, mert ezek az utak azt jelentették számára, hogy kis idő múlva újra meg kell tennie, ami pedig azt eredményezte, hogy ki tudja, mikor fogja viszontlátni a családját. Az élete véget nem érő búcsúzások halmazából állt, amit csak egy társ tudott volna megszakítani, de nem volt olyan szerencséje, hogy megtalálja azt, akit a nagymamája megjósolt neki kisfiúként. A nagyija egy valódi boszorkány volt; a faluban mindenki hozzájárt, ha meg akarta ismerni a jövőjét. Yixinget nem érdekelte, hogy mi fog vele történni, de olyan hat éves lehetett, amikor a nagymama kártyát vetett neki, és közölte vele, hogy lesz egy fiú, aki meg fogja változtatni az életét, aki a végzete lesz. A szülei teljesen felháborodtak azon, hogy ilyesmivel tömi tele a gyerek fejét, és amikor tizennégy évesen bevallotta nekik, hogy meleg, a nagyit okolták, amiért azzal hülyítette, hogy egy fiú lesz számára a nagy Ő. Yixing nem hitt a jóslatokban, de amikor megismerte Sehunt, felcsillant benne a remény. Az eltelt évek azonban bebizonyították, hogy a szerelme továbbra is egyoldalú, hiszen a fiú nem közeledett hozzá, apró jelét sem mutatta annak, hogy barátságnál többet érezne iránta. És most az is kiderült, hogy mást szeret, úgyhogy végleg lemondhat róla. Persze inkább barátként legyen mellette, mint sehogy, hiszen amióta visszajött, boldogabb volt, mint az összes kapcsolatában együttesen.

– Oppa, nem azt mondtad, hogy Yifannak hívják a barátodat? Még képet is küldtél róla… Te egyszerre két fiúval is jársz? – Yixing felkapta a méltatlankodó kislányt, és megpörgette a levegőben. Abban az autóbalesetben, amiben megsérült a lába, senkinek nem esett komolyabb baja, de kiderült, hogy a másik autóban ülő ikerpárnak nincsenek szülei, és éppen az egyik árvaházból szállították át őket a másikba. Yixing szülei egy jelnek vélték a balesetet, és örökbe fogadták a lányokat, bár nem töltöttek velük sokkal több időt, mint a saját fiukkal. De legalább egy szép házban nőhettek fel, és mindent megkaptak, amit csak kiejtettek a szájukon, ami egy árvaház esetében nem lett volna így. A kicsik gyorsan átpártoltak Sehunhoz, Yixing pedig köszöntötte a nagymamáját, aki le sem tudta venni a szemét a barátjáról.

– Ő az! Ő van megírva a sorsodban, hát megtaláltad! – A nagymama arcán elragadtatott mosoly játszott, de Yixing nem vette komolyan a megjegyzését. Bárkit hozott volna magával, a nagyi ugyanígy reagált volna. A lényeg, hogy ő azt higgye, Yixing határtalanul boldog.

– És mit dolgozol, Sehun? – érdeklődött Yixing anyukája az étkező asztalnál ülve.

– Én… postás voltam. Tudják, kiszállítottam a csomagokat a címzetteknek, meg ilyesmi. Természetesen csak félállás volt suli mellett. De felmondtam. Jelenleg az a legfontosabb elfoglaltság az életemben, hogy a fiukat szerelemmel halmozzam el. – Ó, ez a mondat annyira nem volt Sehunos! Vajon napok óta készült arra, hogy ilyen nyálas szövegeket tudjon nyomatni? A szüleinek mindenesetre tetszett a válasz, az ikrek meg konkrétan elolvadtak.

– Szereted a kínait? – kérdezte a nagynénje, és egy jó nagy adag ételt pakolt Sehun tányérjára.

– Nem szívesen általánosítanék. Egyetlen kínait szeretek, aki itt ül mellettem. – Na jó, ha így folytatja, le fognak bukni, mert ilyeneket még az apja sem mondott az anyjának.

Ebéd után az ikrek befogták Sehunt élő póninak, mert a plüssöket nem találták olyan érdekesnek, ami miatt Yixinget irigység töltötte el. Nem elég, hogy Sehunnak nem kell, még a húgai is leváltották. Ugyanakkor Sehun olyan aranyosnak tűnt velük, hogy el tudta volna képzelni, hogy minden alkalommal elkíséri, és ő mosolyogva nézi a bohóckodásukat. De ez a látogatás nem fog többet megismétlődni, mert nem használhatja ki Sehunt. Nem rángathatja ide, csakhogy bebizonyítsa, nem ítéltetett örök magányra. Sehun még azt is hagyta, hogy a lányok kisminkeljék, és Yixing minél tovább nézte őket, annál szomorúbb lett.

– Oppa, gyere, két lovacska kell, hogy versenyezni tudjunk! – Yixing engedelmesen a hátára kapta az egyik apróságot, és rajtra készen várt a sípszóra. Egy lépés előnnyel ők nyertek volna, de a Sehun hátán lovagló kislány belekapaszkodott a testvére karjába, így akarta őt visszarántani, hogy ne érhessenek célt, aminek az lett az eredménye, hogy mindannyian a padlón kötöttek ki. Yixing Sehunon, rajta az ikrek, akiknek a vidám kacaja lassan Yixinget is magával ragadta. Sehun pont abban a pillanatban nyomott egy csókot a szájára, amikor villant a vaku, hogy az anyukája megörökítse a mókázásukat. Yixing lemerevedett, aztán rájött, hogy ez a csók szintén a színjáték része volt, és csak a kamerának szólt. Oscar díjat neki!

– Sehun összerúzsozta oppát – nevetgéltek a lányok, de Sehun tekintete komolyra váltott.

– Kijönnél velem egy percre? – Yixing biztosra vette, hogy Sehunnál most szakadt el az a bizonyos cérna, amit eddig olyan gondosan kordában tudott tartani. Elege lett a kicsik nyaggatásából, abból, hogy az anyukája folyton etetni akarta, abból, hogy az apja unalmas történeteit kellett hallgatnia, de főleg abból, hogy el kellett játszania a hősszerelmest.

– Köszönöm, hogy elkísértél. Remekül alakítasz, majdnem én is bedőltem neked – Yixing erőltetetten felnevetett, miközben tényleg megijedt a Sehun szemében bujkáló komolyságtól.

– Veled fogok jönni legközelebb, és azután is. Belezúgtam a kishúgaidba, a mamád főztje pedig isteni. Mi csak a tesóimmal vagyunk, de ez egy igazi hangos, élettel teli család. – Hát ez remek! Sehun még a családját is jobban szereti nála, szép kis jövőkép. Sehun valaki másra vágyik, amíg ő utána epekedik, de azért, hogy találkozhasson a családjával, hajlandó később is eljátszani azt, hogy járnak. Fel kéne keresnie az élete forgatókönyvének íróját, hogy behúzhasson neki egyet. Mialatt magában pufogott, hirtelen megérezte Sehun kezeit a tarkóján, amik közelebb húzták a gazdájukhoz. Sehun ajka ismét az övére vándorolt, de ahelyett, hogy örült volna, úgy ledöbbent, hogy ellökte magától a fiút.

– Mit művelsz? Most nem lát senki, nem kell játszanod! Így is eleget tettél már…

– Szeretném végre normálisan megcsókolni a pasimat, de ha ehhez engedélyt kell benyújtanom, akkor adj egy tollat, és írok egyet. – Jézusom, Sehun tényleg rá kacsintott?

– Túl sokat ittál apámmal, azért hordasz össze ennyi badarságot. Gyere, menjünk vissza…

– Nem gondoltam, hogy egy szondát is magammal kellett volna hoznom, hogy higgy nekem! Mégis mi bajod van? Azt hittem, erről álmodoztál, mióta megismertél.

– Igen, vagyis nem! Úgy nem akarok smárolni veled, hogy közben mást szeretsz.

– Miért kell félreértelmezned a szavaimat? Attól, hogy kínai vagy, még ismerhetnéd a múlt idő fogalmát. A „voltam” azt jelenti, hogy már nem vagyok szerelmes, legalábbis nem belé.

– Te most nyelvtan órát tartasz nekem? – Yixing annyira felhergelte magát, hogy megjelentek az első könnycseppek a szemében. Az a rohadt hó meg szakadatlanul hullott, úgyhogy kábé semmit nem látott. Így nem tudott felkészülni arra, amikor Sehun kissé vadul rántotta magához, hogy átfagyott ajkát végre felmelegíthesse. Yixing próbált küzdeni ellene, de ezúttal a fiú nem törődött a hadonászó kezekkel, amik el akarták távolítani attól a csodálatos helytől, ahova tudat alatt ezer éve vágyott, pár napja pedig már tudatosan szomjazott rá. Sehun szája megremegett, mert a beteljesülés örömkönnyeket csalt a szemébe, amit Yixing persze annak tulajdonított be, hogy biztos azért szomorodott el, mert nem azt a másikat tarthatja a karjaiban. Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy Sehun őt akarja, és ez beszennyezte az első csókjukat. Amikor sikerült összeszednie az erejét, végre eltaszította magától Sehunt.

– Én csak a nagyit akartam boldoggá tenni, és ez sikerült is. Hálás vagyok a segítségedért…

– Én meg téged akarlak boldoggá tenni, a rohadt életbe! Hát nem érted, hogy azt próbálom a tudtodra adni, hogy lehet, hogy az első szerelmemet Jonginnak hívták, de azt akarom, hogy az örökké tartó szerelmem neve Zhang Yixing legyen? Nem fogok hazudni, nem estem beléd első látásra, de szerinted visszajöttem volna, ha nem szeretnélek? A levélben azt írtam, hogy te vagy a legjobb barátom, és ez nem változott. De többet akarok ennél. Mindent akarok, amit a párok csinálnak. Veled! Nem vagyok a szavak embere, és dalba sem tudom foglalni az érzéseimet, mert nincs jó hangom, de szeretlek. Hallod? Vagy azt mondod, hogy elkéstem? Meguntál várni rám, és te már nem szeretsz? Mit tegyek, hogy újra belém szeress? Kérjem meg a kezed? Oké! Zhang Yixing, hozzám jössz? És nem baj, ha nemet mondasz, mert addig fogok teperni, amíg igenre nem változtatod a döntésed. – Yixing örült annak, hogy a döbbenettől földbe gyökerezett a lába, mert különben már rég ájultan esett volna össze. Úgy érezte, mintha a lelke egy ideje kiszállt volna a testéből, és külső szemlélőként nézné végig az eseményeket. Apránként kellett összerakosgatnia a puzzle darabkákat, mert túl sok volt neki egyszerre, amit Sehun rázúdított. Szóval azt állítja, hogy szereti, de ami még ennél is sokkolóbb, hogy elé térdelve várja a válaszát egy igazi gyűrűvel a kezében. Nem, ez tutira a színjáték része! A szülei nézik őket az ablakból, és Sehun annyira beleélte magát a szerepbe, hogy nem tudja abbahagyni. Ha magához tér, majd jól leszidja, amiért a pénzét egy olyan gyűrűre költötte, ami csupán egy színházi kellék. – Lay… Ha nem mondasz valamit, itt fogok halálra fagyni. Értem, már annyira utálsz, hogy inkább hordanád a virágot a síromra, minthogy velem légy.

– Tudom már! A Télapó volt! – Yixingbe villámként csapott a megvilágosodás, de ahelyett, hogy felhúzta volna magához Sehunt, hanyatt döntötte a hóra, és rá telepedett.

– Az meg kicsoda? Jaaaaa, tudom már! Neki mégis mi köze lenne ehhez az egészhez?

– Idén levelet írtam neki! Készen álltam arra, hogy továbblépjek, de azt mondtam, adok magunknak egy utolsó esélyt. Azt kértem tőle, hogy adjon vissza téged, és most itt vagy!

– Tehát a szerelmi vallomásom cseppet sem izgat, de csak mert engem kértél ajándékba, elhiszed, hogy komolyan gondoltam. Megsértődhetnék, de ha ez kell ahhoz, hogy az enyém légy, felőlem egy rózsaszín masnival is átköthetsz, és berakhatsz a fa alá. – Ezúttal Yixing tapasztotta be Sehun száját. Annak ellenére, hogy a hóban feküdtek, ami egy újabb réteg vékony takarót hintett rájuk, nem fázott, mert az ujját égette a rajta pihenő gyűrű, az arcát felmelegítette Sehun cirógatása, a szája konkrétan tüzelt a belemélyedő fogak nyomán, a szívét és a testét pedig olyan mértékű lángok uralták, melyek akár harmadfokú égési sérüléseket is okozhattak volna, ha valódiak lettek volna. Egy örökkévalóság után Yixing felpattant, mert mielőtt újra Sehun karjaiba vetette volna magát, muszáj volt megosztania a családjával a boldogságát. Torkaszakadtából kiabálva rohant be a nappaliba, és nem érdekelte, hogy mindenki úgy bámulja, mintha a nagy hidegtől agylágyulást kapott volna.

– Sehun szeret engem! Tényleg szeret engeeeeeeeeeeem!

– Most meg mit csinálsz? Gyere már ide! – Sehun maga mellé húzta Yixinget, aki éppen a földön készült megágyazni magának. Amikor az anyukája megkérdezte tőlük, hogy egy szobában szeretnének-e aludni, ő nem mert semmit felelni, inkább megvárta Sehun reakcióját, aki simán rávágta, hogy persze. Ettől függetlenül azt gondolta, a fiú csak udvariasságból választotta ezt az opciót, és ezért kezdte a takarót meg a párnát lehordani az ágy mellé. Próbálta elhinni, de annyira nehéz volt megszoknia, hogy Sehun ajkai percenként találtak az övére. Nem mintha nem élvezte volna… Nagyon is élvezte, csak attól félt, hogy ez egy álom, amiből bármikor felébreszthetik. Sajnos a rémképek megzavarták az alvását is, mivel újra és újra átélte, hogy egyedül találja magát, és reggel az ágy üresen tátong mellette.

– Ne hagyj itt! Kérlek, ne menj el még egyszer! – A kétségbeesett hánykolódásnak Sehun erős karja vetett véget, amit jó szorosan a szerelme köré kulcsolt, hogy így bizonyítsa, mindig mellette lesz. Eléggé megrendítette, hogy Yixinget rémálmok gyötrik miatta, de abban reménykedett, hogy a napok múlásával tudatosodni fog benne, hogy a szándékai véglegesek.

Sehun olyan hévvel, olyan szenvedélyesen csókolta, hogy Yixing elhitte, többé nem fognak elválni. A közvetlensége ugyanakkor olyan vágyakat keltett életre benne, amelyeknek még nem lett volna szabad megtörténnie. Magyarázkodott egy sort, majd a fürdőbe sprintelt, hogy jéghideg vízzel hűtse le magát. Amíg az együttalvás arról szólt, hogy úgy simulnak egymáshoz, mint a kiscicák az alomban, nem volt gond. De most már Sehun igazi férfivá érett, legalábbis fizikai téren. Yixing szerint lelkileg még nem volt felkészülve arra, hogy mindent megtegyenek, amit egy szerelmespár szokott, ezért döntött inkább a hideg zuhany mellett Sehun forró csókjai helyett. Muszáj volt lenyugodnia, mert nem akarta siettetni a fiút, azzal mindent elrontana. Évekbe telt, amíg sikerült rendeznie az érzéseit vele kapcsolatban, és ha kell, további éveket fog várni arra, hogy teljes mértékben az övé legyen. Sehun nem bírta, ha túl rámenős volt, ki kell böjtölnie valahogy azt, hogy ő kezdeményezzen. Sokáig nem maradhatott távol, mert a végén Sehun aggódni kezdett volna amiatt, hogy depresszióba esett a rémálmai miatt.